Hat orosz metrókocsit kivontak a forgalomból, mert szétrohadt a padlójuk

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hat kocsit kivontak a forgalomból a hármas metró vonalán, mert a padlólemezeik súlyosan korrodálódtak.

Hat kocsit kivontak a forgalomból a hármas metró vonalán, mert a padlólemezeik súlyosan korrodálódtak – írja az mfor.hu.

Az első rozsdafoltokat már 2017 májusában, az első kocsik Magyarországra érkezése után észlelték. A hibákat jelezték az orosz kivitelezőnek is, amely válaszul közölte, hogy „megváltoztatták a technológiát”, így a későbbi szerelvényekkel már nem lehet probléma. (A portál úgy tudja, a metrókocsikat éveken keresztül a cég udvarán tárolták a szabad ég alatt, ezért jelentkezett rajtuk a rozsdásodás.)

Később találtak rozsdát a tetőfelületen is. Nemrégiben megbontották a padlózatot, s kiderült, annyira rossz állapotban van, hogy a leszakadásától kell tartani. így a javításig nem is állhatnak vissza a forgalomba.

A szerződés értelmében a gyártónak a garanciaidőn belül minden meghibásodást ki kell javítania. Ha ez a forgalomból való kivonás után két napon belül nem történik meg, napi 23 ezer euró kártérítést kel fizetnie az orosz cégnek. Erre azonban a Metrowagonmash nem hajlandó, ezért a BKV már pert is indított.

Az orosz metróüzletet egyébként BKV vezérigazgatóként az a Kocsis István bonyolította le, akit – még a Magyar Villamos Művek élén végzett tevékenysége okán – novemberben jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélték többek közt hűtlen kezelés miatt.

Megosztás.
Megszakítás