Újpest visszakéri a fáit

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az állami tulajdonosnak pótolnia kell azt a 21 fát, amelyet még az ünnepek előtt vágatott ki az Árpád kórház parkjában – jelentette be Trippon Norbert gazdasági alpolgármester.

Az újpesti önkormányzat lakossági bejelentések nyomán ment ki a területre, ahol kiderült: a növényekhez azért kellett hozzányúlni, mert egy szakvélemény életveszélyesnek találta azokat, ám erről nem értesítették a hivatalt, bár egy korábbi megállapodás alapján ezt kötelező lett volna megenniük. Január elejére az önkormányzatnak egyébként sikerült megtalálnia azt az embert, aki ígérete szerint folyamatos és naprakész tájékoztatást ad az önkormányzatnak a kórház területén folyó munkálatokkal kapcsolatban, hogy ilyesmire ne többet ne kerülhessen sor – közölte Déri Tibor polgármester az Újpesti Naplóval.

Nem véletlen, hogy Újpest árgus szemekkel figyeli, mi történik a kórházzal, hiszen a képviselők november végén egyhangú szavazással arról döntöttek, hogy a kerület egészségügyi célokra, ingyenes vagyonjuttatásként visszakéri az államtól az épületegyüttest. Arra is felkérték a polgármestert, készüljön terv a kórház létesítésének feltételeiről, és kezdeményezzen tárgyalást az állammal is. A tervezésre idén 100, jövőre pedig, ha támogató kormánydöntés születik, 900 millió forintot különít el saját forrásaiból az önkormányzat.

Megosztás.
Megszakítás