Adok még száz napot

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Megviselte az októberi választás, mert az elért eredmények kevesek voltak a hangzatos ígéretekkel szemben, fáj a régi kollégák távozása, de újult erővel vág neki a politikának, és várja, hogy az új városvezetés elkezdje beváltani a kampányban tett ígéreteket – mondja Nagy István az Újpesti Naplónak. A politikus, aki 27 évig volt Újpest alpolgármestere, Molnár Szabolcs helyére ült be a Fidesz-frakcióba, és azonnal az élére is állt. Indulat bőven van benne, de mindent szakszerűen csinál majd. Úgy érzi, tartozik annak a közösségnek, amelytől a bizalmat kapta.

Igazságtalan és méltánytalan, ami Újpesten az októberi önkormányzati választásokon történt – mondja Nagy István. A kerületet 27 évig alpolgármesterként irányító politikus úgy látja, a korábbi városvezetés és személy szerint ő is rosszul mérte fel a helyzetet, amikor abban bízott, hogy elég lesz a folytatáshoz az a teljesítmény, amit az elmúlt években letettek az asztalra, ez a halk szavú eredménykampány azonban kevésnek bizonyult.

Eközben a másik oldal folyamatosan hazugságokkal és rágalmakkal vádolta Wintermantel Zsoltot és csapatát, miközben szimbolikussá duzzasztott ígéretekkel bombázta a választókat, akik ebben a hangulatban döntöttek úgy, ahogy döntöttek.

Púder

Nagy István szerint azonban ezekkel a szimbolikus ügyekkel az Újpestet most kormányzó erők éppen saját csapdájukat ásták meg, mert meg lehetett ugyan nyerni így a választást, ám most jönnek a dolgos hétköznapok, és ezeket az ígéreteket be is kell váltani, amit szigorúan számon is fog kérni.

Ezek közé sorolta a több mint százéves Károlyi Sándor Kórházat, amelyet a választási kampányban elhangzott állításokkal szemben nem Wintermantel Zsolt záratott be, mert erre nem volt hatásköre. A százéves, gazdaságtalanul működtethető intézményt már 1997-ben bezárásra ítélték, ám a főváros akkor ezt nem merte meglépni.

A kórház vezetése így arra kényszerült, hogy osztályokat szüntessen meg, például az egynapos sebészetet is, amely Nagy István szerint nem indulhat újra, elsősorban azért, mert nincs kórházi háttere. Bár az első testületi ülések egyikén döntés született arról, hogy az önkormányzat jelentős összeget különít majd el egy újpesti súlyponti kórház megtervezésére, de annak megépítése az egészségügyet korábban felügyelő politikus véleménye szerint 200-300 milliárd forint alatt biztosan nem úszható meg, és milliárdokba kerülne az is, ha az állami tulajdonba került Árpád kórház kapna újra egészségügyi funkciót.

A tanulmányokra félretett 100 millió, illetve a kivitelezésre 2021-ben elkülönítendő 900 millió forint így gyakorlatilag semmire nem elég, csak arra, hogy felmutassák, szerettünk volna egy kórházat – mondja Nagy István, aki arra is emlékeztet, hogy egy kórház fenntartása nem önkormányzati feladat, abba a kerület csak besegíthet, ahogyan tette ezt a korábbi vezetés éveken át egy havi kétmillió forintos támogatással.

Fapadosok

Az új városvezetés első száz napja Nagy szerint egyelőre nem értékelhető, hiszen ez az idő egyrészt folyamatos visszamutogatással telt, másrészt a korábbi városvezetés döntései értek be és váltak láthatóvá, amiből most az új városvezetés politikai hasznot próbál húzni.

A frakcióvezető ezért kíváncsian várja a következő száz napot, és a kampányban tett ígéretek megvalósítását, például az egészségügyben. Úgy látja, az ágazat országos szintű problémáit (túlterhelt rendelések, alulfinanszírozottság, indokolatlan beutalások, párhuzamos vizsgálatok, hiányzó orvosok) Újpest sem fogja tudni megoldani, de a várólisták csökkentése például szerepelt az ígéretek közt, ám ennek egyelőre nem találta nyomát.

Figyelmeztet arra is, hogy az SZTK strukturális átalakítására decemberben kapott 349 millió forint nagyobb része a következő évek költségvetését is terhelő béremelésekre fordítódik, amit természetesen támogat, és meg is szavazta Fidesz-frakció, de ennek fenntarthatónak kell lennie, a fedezetet pedig még nem látja. A szakrendelőben a várókat rendbe tették ugyan, de a rendelők felújítását, a jobb munkakörülmények megteremtését is régóta várják a szakrendelőben dolgozók, és ezt ebből az egyszeri bevételből meg lehetett volna oldani – teszi hozzá.

Nagy István nem tudja, miért minősítette utódja, Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester „fapadosnak” a korábbi szociálpolitikát. Az biztos, hogy jól működő gazdaság nélkül nem lehet 21. századi egészségügyet vagy eredményes szociálpolitikát működtetni, a jelenlegi munkaerőpiaci helyzetben pedig a közalkalmazotti bértábla nem versenyképes, ezekről a területekről a piac elviszi a munkaerőt, aki pedig marad, azt leginkább a hivatástudat tartja ott – mondja a terület korábbi felelőse.

Csontvázak

Nagy István kíváncsian várja azt is, mi lesz a sok, szerinte egyébként nem létező „csontvázzal”, amely az új városvezetés szerint kiesett a szekrényekből. Az Ady-telek eladása ügyében például egyelőre semmi nem történt, pedig a kérdés komoly fegyverré vált a kampányban. A folytatás mindenesetre érdekes lesz – teszi hozzá a volt alpolgármester.

Az Ady beharangozott visszavásárlásáról hallgat az új városvezetés, a helyére ígért mélygarázs, amely fölött egy park kapna helyet, szerinte értelmetlen, mert megépítése drága, üzemeltetése pedig az ígéretként elhangzott ingyenes parkolással veszteséget termelne. Szimbolikussá vált a székelykapu ügye is, amelynek elhelyezése ellen a kampányban aláírásgyűjtés, később többször újraindított szavazás indult – mondja Nagy, aki úgy látja, a csíkszentgyörgyi testvértelepüléstől kapott építmény létjogosultságát a voksok megerősítették.

Ha pedig az új városvezetés mégsem a szerinte alkalmas helynek tartott Káposztásmegyeren szeretné felállítani a székelykaput, akkor azt az újpesti Városkapunál látná a legszívesebben, de erről egy szakmai bizottság dönt majd, javaslata nyomán a csíkszentgyörgyiek bevonásával.

Előkerült a Károlyi utca 25. alá tervezett önkormányzati bérház ügye is, amelyet a kampányban „újpesti Hős utcaként” emlegettek, miközben a korábbi városvezetés is csak a bérleti díjat, a közüzemi számláikat rendben fizető, az együttélés normáit betartó bérlőket szándékozott oda költöztetni – emlékeztet Nagy.

A környéken lakókban keltett félelmek egyébként alaptalanok voltak, aminek bizonyítéka, hogy a Városkapunál már a választások előtt lebontott krízistömb lakói konfliktusok nélkül költöztek a kerület más részeiben kiutalt lakásokba – teszi hozzá, megemlítve azt is: része volt abban, hogy a 2000-es évek elején 250 bérlakás épült Újpesten, és kíváncsian várja, hogy mikor kezdődik meg annak az ötvennek az építése, amely a ciklusra ígért 250-ből idén lenne esedékes, hiszen az új városvezetés még az általuk előkészített 31 bérlakásnak sem fogott neki.

Gyakran emlegetett csontváz a piac is, ahol a kivitelező egyébként 500 millió forintot bukott – árulja el Nagy István, aki úgy látja, helyes lett volna még az építési költségek emelkedése árán is követni a megemelkedett építőipari költségeket, így a vállalkozók talán jobb munkát végeztek volna. Erre viszont a felkorbácsolt indulatok, hazugságok és rágalmak miatt kialakult politikai környezetben nem volt lehetőség – mondja Nagy. 

Hajrá, Újpest!

Nagy István beszélt arról az előterjesztésről is, amelyet a jobbikos Szabó Balázs képviselő terjesztett a legutóbbi közgyűlés elé arról, hogy a képviselő-testület a szabad véleménynyilvánítás jegyében álljon be az UTE-szurkolók bojkottja mögé, amelyet az UTE és az Újpest FC közti feszültség generál, gyakorlatilag a gazdag belga tulajdonos, Duchatele megjelenése óta.

Úgy látja, hogy a képviselő-testületnek nem feltétlenül kell állást foglalnia ebben a vitában, ha azonban mégis, akkor ő mindenképpen az egyik legrégebbi és legsikeresebb egyesület, az UTE pártján áll. Nagy kérdés ugyanakkor, hogy az önkormányzat beállhat-e erkölcsi támogatásával az Újpest FC ultra szurkolói csoportjai mögé, akik egyébként demonstrálnak a Fradi-mérkőzés előtt.

Az akció vége akár rendbontás is lehet – mondja Nagy, aki ezért azt a kiegészítést tette, hogy kerüljenek ki az előterjesztésből az Újpest FC-re és az UTE-ra vonatkozó részek, és tegyék hozzá, hogy a szombati rendezvény legyen erőszakmentes, kulturált, és a szurkolók a várost hagyják maguk után rendben. Ezt a képviselő-testület el is fogadta.

Megosztás.
Megszakítás