Egyetlen napra sem zár be a Multisport

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Zökkenőmentesen üzemel Káposztásmegyeren a kedvelt Multisport bázis, amelynek üzemeltetését múlt héten vette át az Újpesti Vagyonkezelő Zrt. – reagált az önkormányzati cég megbízott vezetője Wintermantel Zsolt közösségi oldalon tett bejegyzésére, amelyben a volt polgármester arról írt, hogy a létesítményt reggel nyolckor zárva találta.

Hock Zoltán az Újpest Médiának hangsúlyozta: a népszerű komplexum, ahol hétvégén is sokan voltak, egyetlen napra sem zárta be kapuit, és folyamatosan fogadja a sportolni vágyókat. Az új üzemeltető gazdasági okokból a saját munkatársakkal folytatott forgalomszámlálás által is  alátámasztott igényekhez és az évszakhoz igazította a nyitvatartást, ám a komplexum újra megnyílik, ahogy kitavaszodik. Sőt, a szolgáltatások is bővülni fognak, hiszen az UV Zrt. különböző sportegyesületeket is bevonna működtetésbe. 

Az újpesti önkormányzat azért vette a kezébe a bázis üzemeltetését, mert arra a korábbi városvezetés tavaly ősszel egy érvénytelen és nagyon drága szerződést kötött egy frissen alakult céggel. Azzal, hogy a sportpályát mostantól a vagyonkezelő üzemelteti, a kerület negyedmilliárd forintot spórol meg. (Erről az Újpesti Napló december 12-i számában írtunk bővebben.)

Megosztás.
Megszakítás