Újpesten fogták el a gyilkosság gyanúsítottját

Pinterest LinkedIn Tumblr +

2020. január 14-én délután a XIII. kerületi Népfürdő utcában, egy irodaház közelében holttestet találtak. A IV. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai azonosították és elfogták a feltételezett elkövetőt az Óceánárok utca erdős területén.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2020. január 14-én, hajnal 2 óra körül a XIII. kerületi Népfürdő utcában olyan súlyosan bántalmaztak egy nőt, hogy a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A BRFK Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást, és megkezdte az elkövető felkutatását.

A bevezetett nyomozási cselekmények során kiderült, hogy a nő bántalmazója a 39 éves D. Lajos, akit a járőrök 2020. február 12-én kora délután a IV. kerületben az Óceánárok utca erdős területén elfogtak.

A nyomozók megállapították, hogy D. Lajos megalapozottan gyanúsítható azzal is, hogy 2019. szeptember 8-án 23 óra és 23 óra 30 perc között a XIV. kerület Róbert Károly körúti felüljáró alatt több alkalommal megszúrt egy ott alvó férfit, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztályának munkatársai a férfit életveszélyt okozó testi sértés bűntett, és halált okozó testi sértés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

forrás: police.hu

Megosztás.
Megszakítás