106 km/h-s széllökéssel érkezett a Ciara viharciklon Magyarországra

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Az Időkép.hu széltérképén már 106 km/h-s széllökésről számolt be Sopronban, a Kendig-csúcsról pedig 101 km/h-s erősségű légmozgásról érkezett adat. A Ciara viharciklon vasárnap délelőtt érte el Nyugat-Európát, és bár az előzetes adatok alapján úgy tűnt, már akkor késő este megérkezik Magyarországra, a széllökések csak hétfő reggelre értek el az országot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfői veszélyjelzésében azt MTI-nek azt írta: tovább erősödik a szél, délelőtt már országszerte lehet számítani erős vagy viharos széllökésekre. Főként a Dunántúlon lehetnek óránként 70-90 kilométeres széllökések. A nap első felében ettől erősebb lökések csak a hegyekben fordulhatnak elő.

A hétfő délutáni órákban egy hidegfront érkezik Magyarország fölé, melynek környezetében országszerte viharos, elsősorban az Észak-Dunántúlon erősen viharos, 80-100 kilométeres, akár 100 kilométer feletti széllökések is várhatóak. A hétfő esti órákra, a front átvonultával, átmenetileg mindenütt csillapodik a légmozgás, kedden napközben azonban ismét többfelé – a délnyugati országrész kivételével – viharossá, az északi országrészben erősen viharossá fokozódik a szél.

A viharos erejű szél miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Veszprém és Zala megyére másodfokú, a többi megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A hidegfront mentén a Dunántúlon, legnagyobb eséllyel a Dél-Dunántúlon helyenként egy-egy zivatar is kialakulhat. Emiatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A Ciara viharciklon miatt, amely 2013 óta a legerősebb a térségben, és akár óránkénti 130 kilométeres széllökések is kísérhetik, a Katasztrófavédelem is figyelmeztetést adott ki. Ebben úgy fogalmaznak: a vihar fákat csavarhat ki a földből, vezetékeket szakíthat le, megrongálhatja a házak tetőszerkezetét, közlekedési zavarokat és akadályokat idézhet elő.

Ezért arra kérnek mindenkit, hogy ezért fontos, hogy készüljenek fel és tudatosan védekezzenek az erős széllökések ellen: „Zárjuk be a nyílászárókat, vigyünk be a házba minden olyan tárgyat, amelyet a szél felkaphat, áramtalanítsuk az elektromos berendezéseket, készüljünk fel egy esetleges áramszünetre, ne hagyjuk felügyelet nélkül a gyerekeket és a betegeket, valamint, ha tehetjük, ne menjünk ki a szabadba” – írják.

A felhívásban az is szerepel, hogy „ha mégis a szabad ég alatt ér minket a szélvihar, viselkedjünk nyugodtan és körültekintően: keressünk védett, stabil helyet (épületeket és aluljárókat), kerüljük a fákat, védjük a szemünket, az erős széllökések ellen pedig oszlopba vagy kerítésbe kapaszkodjunk. A kisgyerekeket fokozottan védjük a széltől. Hagyjuk el járművünket, mert bentről csak korlátozottan érzékelhetők a fenyegető veszélyek (például egy fa dőlése). Ne közelítsük meg se a leszakadt vezetékeket, se az állatokat, mert a viharban viselkedésük kiszámíthatatlanná válhat”.

Megosztás.
Megszakítás