Ötvenhárom fa menekült meg az Erdősor és a Szilágyi út sarkán

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Továbbra sem lesz megnyitva az Erdősor út Szilágyi út felé eső vége, így az ott található fák is maradhatnak a helyükön – szögezte le Trippon Norbert alpolgármester.

A két út kereszteződésénél ötvenhárom fa, többek közt nyír, szilfa és ezüsthárs áll. Ezek egy részét az itt élők ültették az elmúlt tíz évben. Az előző városvezetés a terület leaszfaltozását tervezte, s ez hetven méteres szakaszon harminchárom fa kivágásával, másik tíznek pedig az átültetésével járt volna. Trippon szerint azért, hogy a közelben levő sportcsarnokhoz érkező buszok itt parkolhassanak. 


“Pedig szerintem a várakozó buszoknak a sporttelepen belül volna a helyük, így a lakók és én is ellenzem, hogy ezt a zöldfelületet felszámolják”
– írja Facebook-bejegyzésében az alpolgármester, hozzátéve, hogy az Erdősor út sem lesz megnyitva a Szilágyi út felé. 
Megosztás.
Megszakítás