Megszépülhet a Rózsa utca

Pinterest LinkedIn Tumblr +

A Fővárosi Közgyűlés 18 igen szavazattal, 14 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elfogadta szerdán a fővárosi önkormányzat 2020-as összevont költségvetését.

Ennek része a BKK és a Budapest Közút 2020. évi útfejlesztési keretösszege is, amelyből Újpesten megújulhat a Rózsa utca, illetve az újratervezés alatt álló István út-Pozsonyi utca – emelte ki az eseményről beszámoló posztjában közösségi oldalán a IV. kerület polgármestere. Hogy ezek a projektek pontosan mikor valósulhatnak meg, azt az önkormányzat vezetése a következő hónapokban határozhatja meg a főváros vezetésével közösen – hangsúlyozta Déri Tibor.

A Rózsa utca felújítására az engedélyek megszerzése után kiírható lesz a közbeszerzési eljárás. Már folyik az István út-Pozsonyi utcai szakasz újratervezése – erre a forgalomcsillapítási elgondolások, valamint a villamos felsővezeték-rendszerének áttervezése miatt van szükség –, illetve az emberbarátibb Árpád út koncepciójának megalkotása, az Aquincum hídhoz pedig el kell készíteni a megvalósíthatósági tanulmányt.

A megvalósuló projektek közé mindig azok kerülhettek és kerülhetnek be, melyek a legelőrébb tartanak a tervezési-engedélyeztetési folyamatban – tette hozzá a városvezető, aki hangsúlyozta azt is: Budapest új vezetése változtatna azon az eddigi gyakorlaton, hogy csak a hozzá lojális kerületekben valósuljanak meg fővárosi projektek, hiszen mind a 23 kerület érdeke, hogy a város fejlődjön.

A rendelet egyébként a Fővárosi Önkormányzat költségvetési bevételét 284 milliárd 97 millió 500 ezer forintban, kiadásait pedig 408 milliárd 550 millió 332 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 124 milliárd 452 millió 832 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának – 17 milliárd 558 millió 905 ezer forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 31 milliárd 299 millió 124 ezer forintból, belföldi értékpapírok 81 milliárd 997 millió 116 ezer forintos bevételeiből, valamint bankbetétek – 50 millió forint – bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintos összeget hiteltörlesztésre, illetve 358 millió 276 ezer forintot további belföldi finanszírozás kiadásaira kell fordítani.

 

Megosztás.
Megszakítás