Déri Tibor a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének alelnöke

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Újpest polgármesterét választották a fővárosi önkormányzatokat tömörítő szervezet alelnökévé.

Az óvodák önkormányzati fenntartása mellett állt ki a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) a szervezet keddi, az új összetételű testület alakuló ülésén.

A BÖSZ szerint az óvodák a hazai oktatási rendszer talán legjobban működő részei, ahol a legnagyobb problémát a munkaerőhiány okozza. Ezért nem központosítással, hanem a támogatások növelésével lehet a problémákat megoldani – tartalmazza a közlemény.

Továbbá az önkormányzatok számára nem okoz súlyos problémát az óvodai és bölcsődei rendszer fenntartása, így anyagi szempontból sem indokolt központi kormányzat alá rendelni az intézményeket – teszik hozzá.

A nyilatkozat szerint, a több mint 320 ezer óvodás és a több mint 30 ezer óvodapedagógus közös érdeke, hogy a jól működő, komoly eredményeket felmutatni képes rendszer stabil és békés maradjon továbbra is.

A nyilatkozatot a főpolgármester és minden jelenlévő polgármester aláírta – közölték. Arról is beszámoltak, hogy az alakuló ülésen társelnököt és alelnököket választottak.

A BÖSZ elnöke Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. Társelnökké választották Kiss László III. kerületi szocialista polgármestert, a három alelnök Kovács Péter XVI. kerületi polgármester (Fidesz), Déri Tibor IV. kerületi polgármestert (Momentum) és Cserdiné Németh Angéla XV. kerületi polgármester (DK) lett.

Arra is emlékeztettek: a BÖSZ 2011-ben alakult meg, fő feladatai a hatékony együttműködés kialakítása az egyes önkormányzatok között és a kerületi érdekek hatékony érvényesítése a mindenkori kormányzat felé.

Az alapításkor a 23 kerület mind tagja volt a BÖSZ-nek, a fővárosi önkormányzat azonban csak 2015-ben csatlakozott a szövetséghez.

(MTI)

Megosztás.
Megszakítás