Üveggyűjtő szigetek kerültek ki Újpestre

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Hónapokig tartó egyeztetés után Újpest Önkormányzata és az FKF szakemberei megállapodtak arról, hogy 5 új üveggyűjtő szigetet helyeznek ki Újpest-szerte. A Tél utca 32. alattit május 6-án délután állították fel.

Hónapokig tartó egyeztetés után Újpest Önkormányzata és az FKF szakemberei megállapodtak arról, hogy 5 új üveggyűjtő szigetet helyeznek ki Újpest-szerte. A Tél utca 32. alattit május 6-án délután állították fel. 

Az előző városvezetés 2018 őszén szüntette meg a szelektívgyűjtő-szigeteket, arra hivatkozva, hogy sokan nem az eredeti célnak megfelelően, hanem a háztartási lomok és az illegális hulladékok lerakataként használták őket, ráadásul időközben a PET palackok és a papírhulladékot egyéni gyűjtése is megoldottá vált.

Czigler László várostervezésért, közbiztonság és rendészetért felelős alpolgármester szerint ugyanakkor jelentős a lakossági igény ezekre a gyűjtőszigetekre, ezért is döntött úgy az önkormányzat, hogy kísérleti jelleggel – az FKF szakembereivel együttműködésben – 5 helyen üveggyűjtőket állítanak fel. A 2018-as hulladéktörvény-módosítás értelmében a legalább 300 m2 alapterületű üzletek ugyan kötelesek az általuk forgalmazott termékcsoportból származó szennyeződésmentes üveghulladék átvételére, de a gyakorlatban ezt sokszor nem teszik meg, ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy az emberek szívesebben használják a kényelmes sétatávolságban lévő gyűjtőszigeteket.

Az alpolgármester hangsúlyozza: nem ismétlődhetnek meg a korábbi állapotok, ezért a helyszínek kiválasztásakor fontos szempont volt, hogy rájuk lássanak a térfigyelő kamerák, illetve, hogy minél távolabb legyenek a lakóházaktól. A hulladéklerakás tehát továbbra is tilos, a szabályokat megszegőkkel szemben az önkormányzati rendészet fog eljárni. Ha magánszemélyt kapnak „lomtalanításon” 200 ezer, ha céget, egymillió forint is lehet a bírság. A városvezetés a következő hónapokban figyelni fogja, mennyire válik be a kísérlet. Ha kedvező a fogadtatás, és nem szaporodnak meg az üveggyűjtők környezetében az illegális hulladékok, akkor újabb helyszíneket állítanak fel. Ha viszont megismétlődnek a korábbi állapotok, vagy kihasználatlanul maradnak a konténerek, akkor nem tartják fent ezt az 5 új szigetet sem.

Az új üveggyűjtő szigetek helyszínei:

  1. Pozsonyi út 2/B mellett
  1. Óceánárok utca 7.
  1. Rózsa utca 9.
  1. Árpád út 140 / Szigeti József utcánál
  1. Tél utca 32.

 

Megosztás.
Megszakítás