Lezárják az újpesti idősgondozó intézményeket

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Mától sem látogatni, sem elhagyni nem lehet az újpesti gondozóházakat – döntött az önkormányzat.

Mától sem látogatni, sem elhagyni nem lehet az újpesti gondozóházakat – döntött az önkormányzat.

Az Újpest Médiának Kanász-Nagy Máté népjóléti alpolgármester elmondta: a védekezést nehezíti, hogy a tavaszi időszakkal ellentétben a minisztérium és a kormányhivatalok nem adnak ki kidolgozott központi protokollokat, legfeljebb irányvonalakat szabnak meg.

„Bár megnőtt a mozgásterünk, van egy óriási bizonytalanság is, hiszen nem mi rendelkezünk a részletes információkkal a járvány terjedését illetően” – tette hozzá.

Az azonban a nyilvánosságra hozott számokból is látszik, hogy a vírus ismét erőteljesen terjed, így az újpesti önkormányzat szigorú korlátozó intézkedéseket vezetett be.

Minden intézményben visszaállítják a távolságtartásra, maszkviselésre, és személyi higiéniára vonatkozó, tavaszi veszélyhelyzet idején bevezetett szabályokat. Kanász-Nagy Máté hangsúlyozta: leginkább az idősellátás területén kell elővigyázatosnak lenni, hiszen ez a legveszélyeztetettebb csoport. A gondozóházakban ezért a mai naptól zárlatot rendeltek el. Vagyis az intézményekben látogatási és kijárási tilalom lép életbe. Utóbbi alól kivételt egyedül az orvosi kezelés jelent, s a kórházakból visszatérő lakókra szigorú karantén-, és tesztelési szabályok vonatkoznak.

Megosztás.
Megszakítás