Lánglovagok másfél évszázada Újpesten

Pinterest LinkedIn Tumblr +

150 éve létezik tűzoltóság Újpesten, ebből az alkalomból a IV–XV. Kerületi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokságon kerestük fel Béres Ferenc tűzoltó alezredest, kerületi tűzoltóparancsnokot, hogy elbeszélgessünk vele a lánglovagok múltjáról.

– Az újpesti tűzoltóság 1870-ben, önkéntes formában alakult meg. Ekkor Újpest még önálló település volt, rendkívül sok gyárral a területén – mondta el Béres Ferenc. A tűzoltóparancsnok szerint akkoriban minden üzemnek megfelelő tűzoltó-felszereléssel – leginkább vödrökkel, csáklyákkal – és gyári tűzoltósággal kellett rendelkeznie. A község vezetői azonban többet szerettek volna ennél: az önkéntes tűzoltóság azért jött létre, hogy a nap 24 órájában fogadhassa a bejelentéseket, illetve be tudjon avatkozni, ha kell.

– A képviselő-testület döntése értelmében a hivatásos tűzoltóság 1905-ben, Jónák Gyula tűzoltóparancsnok vezetésével váltotta fel az önkéntes szervezeti formát – mesélte Béres, aki kifejtette, hogy akkoriban még szekerekkel vonultak a tűzesetekhez. – Később természetesen modernizálódott a technika: budapesti szinten például itt állították csatasorba az első elektromos autót – árulta el a parancsnok, aki hozzátette, hogy akkoriban a riasztási rendszer is máshogy nézett ki.

– A telefonos kapcsolat még ritka volt, így a tűzoltóságok egymás harangjelzését figyelték. Mivel az újpesti volt a negyedik számú laktanya, ha vészhelyzet volt, akkor négy harangkondulás jelezte, hogy ide kell fölvonulni.

Azt is megtudtuk tőle, mennyire kívánt egész embert a lánglovagok élete a korai időkben.
– Eleinte a 11-12 fős állomány 72 órás műszakokban dolgozott. A Szent László téri laktanya 1937-es megnyitása után 24/24-es, a második világháború alatt pedig 48/24-es műszakokban láttak el szolgálatot. Voltak, akik gyakorlatilag az egész életüket e falak között töltötték.

Elmondta, hogy régen sokszor gyulladtak ki az itteni üzemek, 25 évvel ezelőtt pedig, amikor ő fölszerelt, szinte kivétel nélkül pincetüzekhez kellett kiszállniuk, mára azonban ez a jelenség teljesen megszűnt. Emlékeztetett: a legutolsó jelentős katasztrófa, ahol újpesti tűzoltók hősi halált haltak, az 1984-es BUBIV bútorraktárban kiütött tűz volt.

Béres Ferenc szerint a mobiltelefonok és a FI relék elterjedésével a régi időkhöz képest sokkal könnyebb lett a „vörös kakas” elleni küzdelem: az előbbi megkönnyítette a bejelentést, utóbbi pedig az elektromos lakástüzeket szüntette meg szinte teljesen.

– A tűzoltásban az új kihívást az elektromos autók, a napelemek és a napkollektorok jelentik – fogalmazott a tűzoltóparancsnok, aki szerint, bár kapnak szakszerű képzést az új technológiai eszközök oltásával kapcsolatban, időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a módszerek rutinná váljanak.

Béres Ferenc örömmel újságolta, hogy ha minden jól megy, akkor a Szent László téri laktanya udvarán márciusban a régi járműveket és a tűzoltóság múltját bemutató, Európában is egyedülálló tűzoltóskanzen nyílhat.

Megosztás.
Megszakítás