A járványhelyzet miatt a játszóterek is bezárnak

Pinterest LinkedIn Tumblr +

Trippon Norbert alpolgármester mai tájékoztatása szerint összesen 84 játszóteret zárnak majd be a 95-ből.

A városatya legfrissebb Facebook-bejegyzése szerint március 18-án „az Újpesti Városgondnokság munkatársai már nem nyitottak ki 12 olyan játszóterünket”, melyet éjjelente egyébként is zárni szoktak.

„Az Újpesten található 95 aktív játszótérből további 72 körbekerített játszóteret a következő egy-két napban szintén lakattal lezárják, tiltó, figyelmeztető táblákat helyeznek el. Szintén figyelmeztető táblát helyeznek el a körül nem kerített játszótereknél is” – tette hozzá Trippon, aki azt is közölte, hogy március 21-étől a Tarzan-park és a Multisport Bázis is bezárja kapuit.

Az alpolgármester szerint „ezek az intézkedések elkerülhetetlenek a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében”.

Megosztás.
Megszakítás